Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3-4. A legjobb iskola és a munkahely

2011.05.29

 -A legjobb iskola-

 

Kívülről eddig ez volt a legjobb állapotban és legjobban felszerelve modern cuccokkal iskola. Bevallom egy kicsit vonzott is. Idegesen, de ez a minimum, ha új helyre kerül az ember. Belülről még jobban lenyűgözött a suli. Nagy előcsarnok, tele képekkel, egy-két fülkével. Elvarázsolt bennünket. Most több jellemzőjét nem mondom, mert egész álló nap sorolhatnám. Tátott szájjal néztük, ahogy a sok gyerek, az órára siet. A fülkében egy középkorú nő ült székében.

 

-         Maguk az új diákok?- a sokktól, még mindig kábultan néztünk, ezért csak bólogattunk.

 

 

 

-         Kérem, kövessenek. Az igazgatói irodába megyünk.

 

 

Egyszerűen nem tudtuk, hogy merre nézzünk. Mindent egy időben akartunk látni. Körülöttünk, mondhatni „suhanó” arcokat lehetett látni. A nő gyors, egyenletes lépésekkel sietett az iroda felé. Ha jól látom, a harmadik emeleten vagyunk. Egy ajtó elé értünk, a nő sarkon fordult. Egyenesen a szemünkbe nézett.

 

-         Az igazgató bent várja önöket. Sok sikert.

 

 

Az ajtó kitárult a szemünk előtt. Az úr – bizonyára az igazgató - egy bőrüléses, látszólag kényelmes székben ül. Hirtelen eltűnt a nő mellőlünk. Az úr felállt, kezét, köszöntésre nyújtotta.

-         Üdvözlöm iskolánkban! Bizonyára ön Júlia. Ön pedig Boglárka és öööö…

-         Koletta

 

-         Áhh… valóban – elmosolyodott és egyesével kezet fogott velünk. Piros arcán lehetett látni, hogy izgul. Jó benyomást akart tenni ránk. A lányok arcáról sugárzott a vidámság. Próbálták leplezni, de valahogy nem sikerült. Én belül forrongtam. Alig vártam, hogy kirobbanhassak. De nem csak öröm volt bennem. Valami nem hagyott nyugodni. Ez a félelem volt. A fejemben az összes lehetőség lepörgött a fejemben. Mi van, ha nem tetszem nekik. És mi van akkor, ha nem vagyok szimpatikus. De amilyen hirtelen jött ez a gondolat, olyan gyorsan szállt el.

 

 

-         Nos – megköszörülte a torkát és belekezdett a mondókájába – hát akkor elkezdeném. A mi iskolánkban tilos a…

Nincs kedvem végig írni szóról szóra, hogy mit mondott. Felsorolta, hogy mit szabad és mit nem. Persze a dicsekedést sem hagyta ki. Elmondta milyen jó ez az iskola, milyen népszerű meg blablabla (remélem, tudjátok, miről beszélek).

-         Hát ennyi lenne. És most hazamehettek. Ma nincs számotokra iskola. Mielőtt még elmennétek, odaadom a legszükségesebbeket, amire már holnap szükségetek lesz az iskolában. - megfogott három táskát és odaadta.

-         Köszönjük szépen! Viszlát!

-         Viszlát!

-         Viszlát!

Az irodából viszonylag lassan mentünk ki. Amint kiértünk már szaladtunk is a kijárat felé. Nagyon boldogok voltunk. Örömünket nem tudjuk, hogyan fejezzük ki. A buszmegállóba érve kifulladtunk. Nehezen vettük a levegőt, lihegtünk, fújtattunk.

-         El se hiszem, hogy ez történik velünk!

-         Szeretni fogom ezt a sulit. Sőt már most imádom.

A busz megállt, mi felszálltunk. Úgy gondoltuk, majd otthon örülünk. Akármennyire is boldog voltam, tudtam, valamit még meg kell tennünk, csak nem tudom mit.

-    Még mindig nem hiszem el, mi történik.

-    Őszintén, nekem sincs. – ekkor már a házban voltunk.

Az első „iskolai tanítás” ezzel befejeződött. Eszembe jutott, mit kell még megtennünk: elmenni a kiszemelt munkahelyünkre megbeszélni a beosztást, ha felvesznek.

 -         Csajok, még van egy dolgunk mára.

-         Igen, és mi lenne az?

-         Hát… munkát kéne találnunk. Pontosabban már megvan, a kijelölt hely csak nem tudjuk még, hogy mi van. Ha szeretnénk itt élni, kell egy állás, ahol dolgoznunk kell, hogy ki tudjuk fizetni a házat. Én azt javaslom, hogy most azon nyomban menjünk el.

-         Igaza van Lettinek, ha azt akarjuk, hogy legyen tető a fejünk fölött akkor dolgoznunk kell.

-         Oké menjünk, de hol is van az a hely?

-         Nézzük meg a neten. Hátha még fönt van.

Fölmentünk a honlapjukra és megnéztük a címet: Szabadság út 56. Abban reménykedtünk, hogy mind a hárman abban az épületben fogunk dolgozni. Ez volt a legjobb munkahely, amit találtunk. Pincérkednünk kell. Így hát fogtuk a kis táskánkat és elindultunk a falu szívébe.

Kicsit eltévedtünk, de azért megtaláltuk (csak azért tévedtünk el, mert, rossz megállónál szálltunk le, aztán tudom hol). Végül egy hangulatos kis étteremben találtuk magunkat. Odamentünk a pulthoz és kérdezősködtünk.

-         Elnézést – szóltam, félénken- hol találjuk a tulajdonost? A munka miatt jöttünk. Láttuk a neten a hirdetést.

A férfi meg sem szólalt. Mutató ujját felemelte és egy ajtó felé bökött.

-    Köszönjük

Kopogtunk, majd egy mély, erős hangú férfihangot hallottunk, mely szólt: Szabad.

Beléptünk az ajtón és hirtelen egy nagydarab ember állt előttem, mint egy cölöp. Volt rajta némi fölösleg, de nem vészes. Komor arca váratlanul mosolyra húzódott.

-         Az álláshirdetésre jöttek?

-         Igen. Szeretnénk dolgozni. Ha lehetséges mind a hárman itt, ebben az étteremben.

-         Hát… nézzük, csak mik vannak itt. – felemelt egy könyvet és méregetni kezdte. A szeme majd kifúrta azt a könyvet, annyira nézte. Bár mondjuk szemüveges - Igen meg is van. Szerencsétekre mind itt dolgozhattok. De előbb szeretném megtudni a létfontosságú dolgokat. Tehát hány évesek vagytok?

-         Letti 18, Bogi 20, én 19.

-         Tehát nagykorúak. Rendben. Láthatnám a személyiket és a többi papírt?

-         Persze. – és mindannyian a táskánkban kutattunk, majd előhúztuk a szükséges papírokat.

-         Hát akkor nézzük csak. Rendben ez jó. Ez is jó és oké, rendben van. Na, most beszéljük meg a beosztást…

16:00 órára értünk haza. Otthon kipakoltunk, takarítottunk és este aludtunk. Tudtuk, hogy holnap reggel iskola.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Julcsiii



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            


Statisztika

Online: 1
Összes: 162132
Hónap: 4659
Nap: 150